Szemléletünk

Szakmai munkánkat alakító életfilozófiánk alapgondolatai:

Legfőképpen rajtunk múlik az, hogy milyen céljaink vannak, és mit teszünk meg érte a jelenben, de mindannyian hordozunk terheket (családi sorsokat, családi mintákat és elvárásokat, párválasztási mintákat, vagy családi tragédiákat), amelyek befolyásolnak minket, azaz saját tetteinket, sikereinket és boldogulásunkat. Mégis megvan a szabadságunk is, hogy tegyünk a boldogságunkért, azaz, hogy képesek legyünk az önmegvalósítás útján haladva megtalálni belső harmóniánkat és ezt az egyensúlyt képesek legyünk fenntartanai.
A tetteink határoznak meg minket, a tetteinket pedig a gondolati beállítódásunk és meggyőződéseink, érzelmeink és társas viszonyulásaink irányítják. Az emberekhez és helyzetekhez való hozzáállásunk képlékeny és alakítható: saját határainkon és lehetőségeinken belül meg tudjuk változtatni az életünket, illetve annak értékelését önmagunkban.
Fontosnak tartjuk, hogy az egyén megismerje és meghatározza „ki is ő”, erősségeivel, gyengeségeivel, vágyaival együtt. Megtanulja szeretni magában, amit tud; megváltoztatni, amit lehet; és elfogadni azt, amin nem tud változtatni.
 

Időpont kérés

Üzenet tartalma

Fájl csatolása

Megfelelő idősávok

Szolgáltatások

Kezelés típusa